Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Az alapvető jogok biztosa a jelenlegi ombudsmannál határozottabb, erősebb és következetesebb hangon szólhat a nyilvánossághoz a biztosi rendszer átalakítását szabályozó sarkalatos törvény jövő évre tervezett hatályba lépése után - mondta a közigazgatási és igazságügyi államtitkár, a javaslat általános vitájában a parlamentben.
Répássy Róbert közigazgatási és igazságügyi államtitkár a csütörtöki parlamenti ülésen hangsúlyozta: az alapvető jogok biztosának kiemelt figyelmet kell fordítania a gyermekek, a Magyarországon élő nemzetiségek, valamint a leginkább veszélyeztetett társadalmi csoportok jogainak, illetve a jövő nemzedékek érdekeinek érvényesülésére.
Répássy Róbert a legfontosabb újdonságként említette, hogy az alapvető jogok biztosa a jövőben hatóságnak nem minősülő szervezeteknél is folytathat vizsgálatot, ha a természetes személyek nagyobb csoportjának sérülnek alapvető jogai. Az ombudsman azonban ezután sem járhat el hatóságként, vagyis bírságolási, szankcionálási lehetősége továbbra sem lesz - fűzte hozzá.